Május 31-én, Pünkösd vasárnapján harangszó és a szent liturgia előtt olvasott imaórák zsoltárai, énekei hívták imádságra a miskolci ortodox egyházközség híveit, akik aznap templomuk címünnepét, a Szentháromság napját ünnepelték. Az ünnepi öröm kettős volt: az imádságra, a helyi hívők mellett Szlovéniából és Romániából is érkeztek zarándokok, az ünnepi körmenetre és azt követő pünkösdi esti istentiszteletre pedig megjött a miskolci közösség barátja és jótevője, Venedikt atya, a kárpátaljai körtvélyesi Szent Arkangyalok monostor szerzetese. A liturgia imádságai magyar, görög, egyházi szláv, bolgár, angol és arab nyelven hangzottak el, a körmenet során felolvasott feltámadási evangélium pedig egyházi szlávul és magyarul.
Tatárka Kirill pap, megbízott parochus az apostolok bátorságáról és Istenbe vetett mély hitéről szólt prédikációjában, arról, hogyan töltötte be a Mennybemenetel utáni tizedik napon a Jeruzsálemben egybegyűlt tanítványokat a Szentlélek, hogyan tette őket olyan küldöttekké, akik a Jézustól kapott parancs nyomán “elmentek széles e világba, hogy tanítványokká tegyenek minden népet, megkeresztelve őket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében”. A Szentléleknek ez a mindent betöltő kegyelme kellett ahhoz, hogy az apostolok kivételes hittel és bátorsággal induljanak küldetésük teljesítésére, semmitől sem félve, semmitől sem visszarettenve, bátran leküzdve minden előttük tornyosuló akadályt. Mint “emberek halászai”, a krisztusi egyház hálójába fogták az emberi lelkeket, vérük hullajtásával pedig gazdagon megöntözték a lelki szőlőskert talaját, amiből újabb és újabb, erős, gyümölcsöt hozó hajtások nőttek. Pünkösd ünnepe valóban az egyház születésnapja, mert ezután a fordulópont után már nem volt semmilyen akadály, amely megállíthatta volna az Evangélium, az Örömhír terjedését, és veszélyeztette volna a kereszténység győzelmét.
Az ünnepi istentiszteletet örömteli, vidám hangulatú szeretetvendégség követte a templom nyugati kapuja előtti árnyas részen. Az asztalokat megtöltötték a hívők által készített és felajánlott ételek, italok. A fiatal romániai vendégek ─ ruszin, román népzenészek, táncosok ─, szűkebb pátriájuk, Máramaros dalait idézték meg ünnepi jókedvvel, szeretettel, és a híveket is bevonták a közös éneklésbe, táncba. A közös ünneplés egybeforrasztotta a különféle nemzetiségű híveket, őszinte öröm érzésével töltött el mindenkit.
Ezt az örömet növelte, hogy az ünnep délutánján részesült a keresztség szentségében Krisztus nyájának új tagja, egy Ljubljanában elő fiatal ortodox házaspár elsőszülött gyermeke, akik azért tették meg a nem kis utat Miskolcig, hogy kisfiuk az ősi templom falai között nyerje el a keresztség titkából fakadó éltető kegyelmet.